„Ez az a fajta felszabadultság, amire mindig is vágytál, csak nem tudtad, hol találod”
„Ááá, én botlábú vagyok!” „Én is szeretnék olyan örömmel táncolni, mint te, de hát ehhez nekem nincs tehetségem!” „Én ehhez ügyetlen vagyok.” Sokszor hallom, ahogy így leszóljátok magatokat. Pedig a Niához csak az ilyen előítéleteidet kell levetned – és a cipődet. A többi magától megy. Erre példa Eszter története is, aki már két éve az egyik leglelkesebb tanítványom, és akit hetente többször látok boldogan táncolni – a tükörben…
Eszter: Egy barátnőm nyaggatott, hogy csak egyszer menjek el vele Niázni Virághoz, de nem álltam kötélnek, mert kizárt, hogy egy hatalmas tükörben nézzem magam, amint nagy medveként egy…
Virág: Itt szúrnám közbe, hogy Eszter kifejezetten karcsú, és egyébként jó mozgású lány.
Eszter: Jó-jó, mindenkinek vannak gátak a fejében – ki tudja honnan jönnek, milyen tornaóráról…
Virág: Esetleg közük nincs a valósághoz.
Eszter: Lehet, de ott vannak és gátolnak. Pedig szerintem mindenki szeret táncolni, hisz bennünk van a tánc, csak elnyomjuk. Ráadásul ott volt a szalagavatónk, amire táncot tanultunk és nem én voltam a legügyesebb… Sokszor egyébként rossz tapasztalat se kell, mert fejben már előre lejátszod, hogy Te úgyis béna vagy, meg darabos. Minek táncolnál?! Ami tinédzserként érthető, hisz mindenféle bajod van magaddal. De így visszagondolva az a legfurább, hogy hogyan gondolkodhattam így magamról negyven évesen is?! Miért?
Virág: Plusz miért kellene a legjobbnak lenni? A táncban szerencsére nem kell jobbnak, legjobbnak lenni – élvezni kell és kész. Saját tested, saját élményed.
Eszter: De végül küldött a barátnőm egy videót.
Eszter: Ezen a felvételen ő is mögötted táncol, miután egy új koreográfiát tanítottál be a csoportnak és mindenki viselt valami arany színűt, és egyszerre mozogtatok, na és az megfogott. Mert itt nem csak az „edző” mozgott szépen… És akkor elkapott az érzés, hogy ezt én is akarom. Otthon kezdtem táncolni, online – az első nehéz volt. De szerencsére óra előtt Rád írtam, és te azt mondtad, hogy a harmadik már jó lesz, és így is volt. Elsőre megpróbáltam levenni, értelmezni, másodikra már követni tudtam, harmadikra meg már jól is ment, bele tudtam feledkezni és élveztem. És Téged se kellett már görcsösen figyelnem. A Nia „veszélyesen addiktív” egyébként. Ez a fajta felszabadultság, amire mindig is vágytál, csak nem tudtad, hol találod – na, ez nálam teljes „függőséget” okoz. Jó értelemben, hisz sokkal jobban vagyok tőle – de ha nem Niázhatok négyszer egy héten (amiből egy legyen személyes), akkor máris kevésbé érzem jól magam.
Virág: A felszabadultság mellett Neked mit jelent még?
Eszter: Rengeteg energiát. Mosolyt. Egy leharcolt este, mikor semmihez sincs kedved, de 20 perc tánc után egyszer csak meglátod a tükörben, hogy fülig ér a szád.
Virág: A zenétől vagy a mozdulatoktól?
Eszter: Kimozgod magadból a rossz érzéseket egyszerűen. Én óra végére ráadásul 20 évet fiatalodom. Aztán ott van még a kiegyensúlyozottság megtapasztalása, és az egészségé, hogy ép egésznek érzed magad, mint egy jó meditáció végére.
Virág: Amikor új rutint, új koreográfiát tanulunk, akkor elölről kezded?
Eszter: Nem, van ebben logika, ismerősek az alaplépések, egy rugóra járnak a koreográfiák, így jobban megtanulod követni is őket. És fejleszted az idegrendszeredet is közben.
Virág: Milyen tanácsot adnál azoknak, akik aggódnak, hogy hogyan kövessék a Nia tanárt?
Eszter: A legfontosabb, hogy ha elvesztem a fonalat nem frusztrálódom, ez elhatározás kérdése. A meditációban is ezt tanultuk, hogy ha valahol kizökkensz, csak finoman visszatereled magad. Hopp, ez nem sikerült, mindegy, majd következőre! Ne legyél magadra mérges. „Topogsz” kicsit ütemre, aztán felveszed a ritmust. Otthon, online annyiban könnyebb, hogy megállíthatod a felvételt, visszamehetsz háromszor, aha, és akkor sikerül. Aztán alszol rá egyet, és magától megy. Mint gyerekkorodban, mikor mozgást tanulsz, integrálod reggelre.
Virág: Mit ajánlanál egy kezdőnek: az online vagy az élő órát?
Eszter: Mind mások vagyunk, de nekem kezdésre az online jött be. Bezárkóztam és „elkészítettem” a mozdulatsort úgy, ahogy nekem vállalható. De nem mindenki ilyen maximalista. És egyébként azt figyelmem magamon, hogy minél többet táncolok, annál kevésbé vagyok maximalista. Látod, a Nia még erre is jó. Kifejezetten élvezem, ha újat tanulunk, még ha el is rontom. Élőben pedig könnyebben követed a tanárt, aki Neked háttal áll, ergo könnyebben követed a testeddel. A zene élménye is offline jobb – és akkor a közösséget még nem is említettem. Szóval összegezve: érdemes online kipróbálni és addig begyakorolni, amíg önmagad előtt vállalható lesz a táncod. Mások előtt ugyanis az első pillanattól vállalható – itt a többiek ugyanis szintén magukkal vannak elfoglalva, a legjobb értelemben. A tanárt figyelik, nem Téged. Csinálják és élvezik.
Virág: Érzékeled és élvezed a hozzáadott energiát, amit a többiek jelenléte jelent, de nem figyeled, pláne nem kritizálod őket. Egyébként nagyobb csapat mozgása tol akkor is, ha nem ismered a mozdulatsort.
Eszter: Igen, valahogy a perifériás látásod segít jó irányba mozdulni. Egyébként is hihetetlen élmény, egyszerre mozdulni másik 5-10 emberrel. Még ha a COVID nem is értékelte volna fel ennyire a közösségi élményt, a közös táncnak akkor is ereje van. Tíz évig step aerobikra jártam, de hiába a zene és a koreográfia, a Nia sokkal teljesebb élményt nyújt. A Nia felszabadít, a step aerobik lefáraszt. Pedig nyilvánvalóan mindkettő komolyan edzi, fejleszti a tested, az izmaid.
Virág: Talán a fókusz, nem? Az aerobik fókuszában az edzés, a Nia fókuszában az öröm van. Más alapbeállítottság.
Eszter: Eleinte én is ezt gondoltam, de mostanában inkább azt gondolom, hogy a mozdulatok minősége más, és ez visszahat rád. Nyilván a harcművészeti, a mindfulness és a táncos hagyományok is ismerős alapokat adnak a Niának. Itt minden kellemes, de megizzaszt.
Virág: Milyen lépések vannak ezen az úton?
Eszter: Először élveztem a táncot, aztán élveztem, hogy tudlak követni, aztán élveztem azt, hogy már nem mindig akarlak követni, megengedem magamnak a kis eltéréseket. Nem pont ugyanazt csinálom, mint te: hozzáigazítom a saját testem igényeihez. Aztán jönnek a kedvenc számok. Sokféle rutint tanítasz, sok fajta zenére táncolunk, amikor mondod a rutin nevét, még nem biztos, hogy tudom, mi is van benne, aztán megszólal egy adott szám, és „hát, hű, ez a kedvencem” – most meg már azt figyelem, hogy majd minden szám a kedvenc számom lett. Olyan zenék is, amiket máskor nem hallgatnék, de táncolunk rá, úgyhogy megkeresem youtube-on, főzés közben hallgatom és fejben letáncolom. Amikor influenzás voltam, csak végignéztem az órát, fejben követtem, és már annyitól jobban lettem. A Nia orvosság.
Virág: Egyébként a mozdulat elképzelése is fejleszt.
Eszter: Jaja, ott van például a jazz square, amit négy egymást követő napon vettem elő, de mindhiába, ne tudtam eltáncolni és akkor fejben felrajzoltam magamnak, hogy hová lépsz, na és akkor hirtelen a helyére került. Egyébként másik fontos állomása enne a fejlődésnek inkább a személyiségemben mutatkozott meg: régen nagyon feszes menetrendhez tartottam magam, most már sokkal megengedőbb vagyok magammal.
Virág: És most hogy állsz a Niával?
Eszter: Életformává vált – nyilván nem minden napomba fér bele, de hála az online lehetőségnek és a fél órás verzióknak, meg annak, hogy sehová nem kell mennem, ha van egy szabad órám, csak magamra csukom az ajtót és hadd szóljon!
Virág: Mit tanácsolsz azoknak, akik botlábúnak gondolják magukat?
Eszter: Hagyják abba azonnal és táncoljanak! Ha gátlásosak, akkor kezdjék otthon, zárt ajtó mögött, aztán meg próbálják ki személyesen is, mert hülyeség kihagyni.
Virág: Mit mondanál az 5 évvel ezelőtti önmagadnak?
Eszter: Menj el ma egy NIA órára!